Köves Éva

Pompidou, 1998, fotó, olaj, vászon, installáció

ARCANA

Budapest Galéria

1036 Budapest, Lajos utca 158.

2019. május 17 – június 30.

Kiállított művészek:

ÁDÁM Zoltán, BARAKONYI Zsombor, BÁCSI Róbert, BRAUN András, BUKTA Imre, CSÁKY Mariann, CSONTÓ Lajos, DRÉGELY Imre, EMBER Sári, EPERJESI Ágnes, GERHES Gábor, KEREKES Gábor, André KERTÉSZ, KIS RÓKA Csaba, KOKESCH Ádám, KONCZ András, KOMORÓCZKY Tamás, KÖVES Éva, MAURER Dóra, MARJAI Judit, MINYÓ SZERT Károly, MOHOLY- NAGY László, MOLNÁR Ágnes Éva, Martin MUNKACSI, SOCIÉTÉ RÉALISTE, SZILÁGYI Lenke, SZÍJ Kamilla, SZŰCS Attila, Alexander TINEI, UJHÁZI Péter, VÁRNAI Gyula, VETŐ János, WäCHTER Dénes

Megnyitó:

2019. május 16., (csütörtök) 18:00

Megnyitja:

Zsikla Mónika

Az elmúlt évtizedben számos hazai intézményi kiállítás engedett bepillantást ismert és kevésbé ismert kortárs és klasszikus hazai magángyűjtemények anyagába. Az adott kiállításokhoz kapcsolódóan, vagy épp azoktól függetlenül megjelenő kötetek és interjúsorozatok egymás után fedték fel az egyes gyűjtemények „privát történeteit”, épülésük stratégiáit, a hazai művészeti színtér és kánon alakulására gyakorolt vélt vagy valós hatásait s nem utolsósorban a gyűjtők személyes preferenciáit. A hazai kortárs magángyűjtemények sorába illeszkedik a 2005 óta gyarapodó Arcana kollekció is. A gyűjtemény enigmatikus jellegét fokozta, hogy kiemelkedő darabjaival mindeddig sem a szűkebb baráti, sem pedig a tágabb szakmai közönség nem találkozott.

A profiljában és irányultságában lassan formálódó anyag a tematikus és műfaji meghatározottságok alapján két, egymással esetenként dialogikus viszonyban is álló egységre bontható. Ezek egyike – jelen pillanatban a nagyobbik – a fotó médiumára, míg a másik a kortárs magyar képzőművészet kiemelkedő középgenerációs figuratív és absztrakt alkotóinak munkásságára fókuszál.

Koncz András

Ég a kezem, 1977, fotó