Budapest Galéria
1036 Budapest, Lajos utca 158.
2006. június 9 – július 26.
Megnyitó:
2006. június 9. (péntek), 17:00
Megnyitotta:
ANDRÁSI GÁBOR, művészettörténész
A művész születésének századik évfordulója alkalmából. rendezte meg Kecskeméti Kálmán és Rózsahegyi György a művész életművének fontosabb korszakait, az ember- és tájábrázolásoktól a félabsztrakt és teljesen elvont, lírai hangvételű kompozíciókig bemutató kiállítást a galéria mindkét szintjén.
A kiállításon sok olyan mű látható, amely még a szakmai közönséget is meglepetésként éri, hiszen eddig nem szerepelt kiállításon. Alkalmas lesz ez az anyag arra is, hogy a művészről eddig kialakított képet módosítsa, gazdagítsa.
Kontraszty László a XX. századi magyar festészet nagy magányos alakjai közé tartozott, sajátosan egyéni munkái nem sorolhatók be egyetlen ismert művészettörténeti kategóriába sem. Nem volt tagja művészcsoportoknak, klikkeknek, kívül maradt a szakmai csetepatékon – csendben alkotott évtizedeken át. Bízott munkái érvényességében és hitelességében, amelyről e kiállítás – reményeink szerint – méltóan tanúskodik majd.