Az idén, Dánia lesz a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendége, (Vendégünk Dánia)
ennek keretében, a Nessim Galériában és a Budapest Galéria, Budapest Kiállítótermében március 24-től, két-két dán fotográfus anyagából nyílik kiállítás.

A Budapest Kiállítóteremben Per Bak Jensen és Ebbe Stub Wittrup kiállítása a táj jelentése és megjelenítése köré szerveződik.

Per Bak Jensen a dán fotográfiai élet egyik megkerülhetetlen alakja. Több mint harminc éve állít ki rendszeresen és munkái Houstontól Marseille-ig és Tokiótól Bécsig számos kiállítás vendégei voltak. A Kiállítóteremben az utolsó tíz év munkáiból válogatott anyag kerül bemutatásra. Számára a táj az idővel szövetkező erő. Sem előrefutni, sem lemaradni nem engedi. Mintha mindig hozzá kellene igazodnia. A táj és az idő méltósága hatalmas méretű képeken ölt testet.

Ebbe Stub Wittrup sorozata egy az ötvenes években, a norvég hegyek között túrázó csapat felvételei alapján készült. Ez az anyag lehetővé tette számára, hogy egy konceptuális projektbe fogjon bele.

Digitális eszközök felhasználásával az eredeti képek egyes részletei élesebbé, vagy homályosabbá váltak. Mindegyik kép bizonytalanságban tartja a nézőt, vajon az adott jelenet létezett-e, mert a képeken egyszerre vannak jelen az elbizonytalanító és megerősítő elemek.

A sorozat egyik képe, a 2007-es ParisPhoto kiállításon, ott volt a BMW díjra jelölt 10 legjobb munka között.

A Nessim Galériában Trine Sondergaard és Torben Eskerod egy-egy sorozata kerül bemutatásra.

Trine Sondergaard már első sorozatának a megjelenéskor elnyerte az Albert Renger-Patzsch díjat, 2000-ben. A kétezres évek elejétől néhány évig, együtt dolgozott Nicolai Howalttal és közös munkájuknak számos nagyszerű sorozat lett az eredménye, többek között a „How to hunt” sorozat, mellyel 2006-ban elnyerték a ParisPhoto különdíját.

Az új sorozat, a „Monokróm portrék” megnevezhetetlen színekkel készültek. Ahány portré, annyi árnyalat, finoman elválasztott egység. Ezüstös bíborok és áttűnő szürkék. Egy határozott jel, melyben az arc kirajzolódhat. Ki milyennek látja magát, a portréját? A fej néhány vonala, a szín. Semmi több.
Trine Sondergaard arra a pillanatra várt, amikor egy apró mozdulatban, a magunkkal való szembesülés érhető tetten. Amikor azonosnak érezzük magunkat magunkkal és ezen keresztül az univerzummal.

Torben Eskerod, a másik dán fotográfus, egészen másfajta portrékkal dolgozik.
A római Campo Verrano sírköveiről gyűjtötte össze azokat a képeket, melyekkel a halottat jellemezték. Büszke hivatalnokok, komoly anyák, mosolygós világfiak és szerelmes szemű asszonyok. Nem fogjuk megtudni, hogy vajon miért ezek a képek kerültek a sírkövekre. Azt sem tudjuk, vajon mennyi idősek is lehettek ezek az emberek, amikor eltemették őket.

Amit tudunk az az, hogyan emlékeznek rájuk. Azoknak a beszélgetéseknek az eredményét látjuk, amiken a rokonok, ismerősök eldöntötték, hogy melyik képet is vigyék el a sírköveshez. Azt látjuk, hogy szerették ezeket a halandókat, büszkék voltak rájuk. Még középkorú is kevés van közöttük. Főleg fiatalok, illetve olyan képek, amik valakiket fiatalon ábrázolnak. Vagy azért mert, fiatalon is haltak meg, vagy azért mert a család ezekre az évekre volt a legbüszkébb és így akarták őket megőrizni emlékezetükben.

A két kiállítás megrendezését a Dán Kulturális Intézet, a Danish Arts Council, a Danish Arts Agency és kiállításoknak otthont adó galériák együttműködése tette lehetővé.