Vincze Balázs kétszer felvételizett a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, sikertelenül. Az Iparművészeti Főiskolára felvették, de nem fogadta el. 1968-ban sorkatonaként kénytelen volt részt venni a prágai tavasz leverésében. Ezután határozta el, hogy elhagyja a kommunista Magyarországot. 1970 nyarán disszidál, 1971-72-ben Franciaországba érkezik és megkapja a politikai menekült státuszt. 1972-ben, Párizsban beiratkozik az École des Arts Décoratifs (Iparművészeti Főiskola) festő szakára. 1973 nyarán Sienában tartózkodik és készíti a pasztell-sorozatot. Ez év őszén feleségül veszi Béatrice Bettinet-t. A francia bürokrácia miatt, mivel havonta kellett hosszabbítania a politikai menekülti tartózkodási engedélyt, amerikai bevándorlási vízumot kér. 1973 decemberétől 1974 májusáig New York Queens negyedében él, egy magyar étteremben dolgozik. 1974-ben megkapja a francia állampolgárságot, visszatér Franciaországba. Újra beiratkozik az École National Supérieure des Arts decoratifs-ra (Iparművészeti Főiskola) ezúttal grafikai szakra. Ekkoriban kezdi cinklemez-sorozatát (fémmaratás). Kezdetben a nyomat volt az alkotói cél, később azonban maga a lemez vált műalkotássá. A főiskolán két tanára volt rá hatással, Le Heude és Fiorini. Ismerte a magyar származású Hantaï Simont és annak pliage-technikája (a vászon festés előtti gyűrése) hatással volt rá. A szintén magyar származású Reigl Judit festőművész is hatott rá, csakúgy, mint a makrofotográfia. 1975-ben kapja meg főiskolai diplomáját. 1976 októbere és 1977 júniusa között Amszterdamban tartózkodik. Ebből az időszakból származik több peinture sur toile libre (keret nélküli vászon festmény). Házat vásárol az auvergne-i Champroy-ban. Kiállításokon vesz részt Franciaországban Salon des Réalités Nouvelles (ismeretlen helyen), Salon de la Gravure, Levallois (Ile de France), L’Art dans la ville, Billom (Auvergne). 1979-ben feleségével, Béatrice Bettinet-vel együtt részt vesznek a Jeune Gravure Contemporaine című grafikai kiállításon a Párizsi Postamúzeumban. A három kiállított műve cinknyomat: Dentelle, Mouvement I és Mouvement II. 1980 augusztusában Meudon-ban dolgozik Les herbes folles (Kusza füvek) című pasztell sorozatán. Műveihez felhasználja a régi kartonokat, amelyeket élettársa, Régine Gourmel könyvrestaurátori munkája során lecserél a régi könyvekről. Ilyen kartonokra készült például az Elátkozott királyok (Les Rois maudits) sorozat 1990 után. 1991-ben hazatelepül, Nagybörzsönyben vásárol szép parasztházat, ahol műtermet alakít ki magának. Megismerkedik Molnár Mártával, későbbi élettársával. Kiállítása nyílik az Óbudai Pincegalériában. 1997-ben fémmaratásaiból kiállítás nyílik a Marczibányi téri Művelődési Házban. 2008. szeptember 23-án hal meg, Budapesten.

EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
1991 Óbudai Pincegaléria, Budapest
1997 Marczibányi téri Művelődési Ház, Budapest

CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK
1976 Salon des Réalités Nouvelles (ismeretlen helyen) Salon de la Gravure, Levallois (Île de France) L’Art dans la ville, Billom (Auvergne)
1981 Hommage á Bartók, Párizsi Magyar Intézet Bartók, Makói Galéria
1984 Bartók és a kortárs magyar grafika, Békéscsaba
2006 Hommage á Bartók, Magyar Nemzeti Galéria

MŰVEI KÖZGYŰJTEMÉNYEKBEN
A Magyar Nemzeti Galéria 2006-ban megvásárolja Szelíd felindulás című munkáját (papír, cinknyomat, 320x245mm, év nélkül).

„Vincze Balázs pályájának periódusai közül kiemelkedik a hetvenes években született remek Siena sorozat, mely finom pasztellszíneivel és lírai-konstruktív szerkezetességével az École de Paris – közelebbről a francia lírai absztrakció, a »tache« (a foltfestészet) – hatását mutatja. Ennek ellenére még szűkebb baráti köre előtt is ismeretlen volt. Művészettörténeti szempontból a sorozat a hazai »elvont művészet« táj inspirálta, a látványt, a motívumot az absztrakt felfogásban is megőrző vonulatának (Bene Géza és Gadányi Jenő munkásságának) egy lehetséges további lépéseként, folytatásaként értelmezhető. Vincze leleménye volt, hogy a hetvenes-nyolcvanas években készült cinknyomatai eredetijéül szolgáló, gyakorta átszakadt-áttört lemezeket síkplasztikákként értelmezte, és térbe függesztve mutatta be. Ezzel (mint tárgyak) installatív karaktert kaptak, és így a különböző helyzetekben más és más együttállást képezve modulokként tudta alkalmazni őket. A művek tárgy-mivoltát, anyagszerűségét hangsúlyozták azok a nagyméretű, kárpitszerű anyagkollázsai is, melyeket a már említett óbudai kiállításon lehetett látni, s melyek a francia művészetből a Supports/Surfaces csoport képfelfogásához, a hazai színtérről Swierkiewicz Róbert 1990–1991 táján született ponyvafestményeihez állnak közel.”

(részlet Andrási Gábor írásából a kiállítás katalógusából)