„… Bikácsi Daniela az elmúlt években apró, látszólag monoton vonásokkal, de mégis rebbenően érzékeny és színes felületeket megképző gesztusaival majdnem üres helyként jelöli meg a természet helyét, mondhatnánk, kihagyja a vegetációból az életet, és a hiátust festi meg festménynek. Erős, már majdnem szimbolikus jelentéssel teli geometrikus formákat szerkeszt, szinte a realizmus, a figuralitás határáig csupaszítja-egyszerűsíti a táj képződményeit, majd az utolsó pillanatban, mielőtt valóban konstrukcióvá, absztrakt szerkezetté válna a képi rendszer, s kihűlnének a motívumok, visszafordul és soha-nem-volt-nem-lesz, lírai, ugyanakkor majdnem azonosítható építménnyé formálja a helyet, a megfogalmazhatatlan, de mégis testet öltött hiányt. Motívumai, park-, medence-, szegély-részletek, mesterséges halmok – egyszerre sírok és masztabák – gondolhatnánk, „mesés” land art tervek egy tenyérnyi sztyeppére méretezve. Negatív és pozitív formák az értelmezés kénye-kedvére, amúgy pedig szellemes és már-már szürrealisztikusan metafizikus, vagy fordítva, időből kivetetten ironikus parabolák: Bikácsi Daniela képein csendéletté válik a táj, melyben Rilke halott emberének árnyéka is felsejlik. Olybá tűnik, akár az idő (is) festhetné és festi is ezeket a képeket, mintha folyamatosan száradnának, s ettől színesednének – színtelednének a halmok, mélyedések, kitüremkedések, s halódnának szépre és csöndesre, egyszersmind átszobrosodnának az örökkévalóságba.

Legújabb képeire, amelyeken az érzékiség és a forma érvényébe vetett hit szívenütő erővel bomlik ki, rezignált bölcsesség vonódik rá tompa fénnyel. Úgy tetszik, Bikácsi pontosan érti, hogy az utóbbi években milyen sebességgel változott meg a kép jelentése, és a jelentés értelmezhetősége a kép gyorsasága, szaporasága és bősége, tehát a fogalmisággal össze nem függő, attól eltérő, egészen más természetű tulajdonság és funkció révén, s mekkora elánnal válik a kép folyamattá, következésképpen ornamentikává.

Másképpen fogalmazva: az információ dinamizmusa és sűrűsége föleszi magát a közlést. S hogy mindez egy türelmetlen, egyszersmind átesztétizálódott és mákonyossá tett, újfajta horror vacui következménye, mely harsányra és agresszívre szublimált vágyakból elegyedett össze, hogy stimuláló szerként működhessék. Ezzel a horror vacui-ból származó ornamentalizmussal szemben teremt egyensúlyt a Bikácsi Daniela által is felfedezett amor vacui, mely olyan negatív töltésű fogalmakat transzformál, mint a hiány, az üresség, a kevés…”

Hajdu István: A hely bejárása

TANULMÁNYOK
1957-1961 Képző- és Iparművészeti Gimnázium, Budapest
1962-1964 Magyar Iparművészeti Főiskola, belsőépítész szak
1964-1967 Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak
1967-1969 Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterképző

DÍJAK, ÖSZTÖNDÍJAK
1974 Derkovits-ösztöndíj
1976, ’78, ’90, ’94, ’98, ’2000 Egri Akvarell Biennálé díja
1987, ’93 Salgótarjáni Tavaszi Tárlat díja
1989 Eötvös Alapítvány ösztöndíja
1993, ’97 Esztergomi Pasztell Biennálé díja
1999, 2002, 2005, 2006, 2007 Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíja
2001 Római Magyar Akadémia ösztöndíja
2006 Egri Akvarell Biennále fődíja – Kitüntetés
1994 Munkácsy díj

MŰVEI KÖZ- ÉS MAGÁNGYŰJTEMÉNYEKBEN
Magyar Nemzeti Galéria, Kortárs Magyar Múzeum, Dunaszerdahely – Dobó István Múzeum, Eger – Rippl Rónai Múzeum, Kaposvár – Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely – Nógrádi Múzeum, Salgótarján – T-Art Alapítvány – OTP Bank Rt. – Kogart gyűjtemény – Fővárosi Képtár-Kiscelli Múzeum