A Budapest Galéria, Benkő Imre és Jindřich Štreit utolsó 30 évnyi munkáiból rendez válogatást. A két fotográfusban az a közös, ahogyan a körülöttük élő emberekre tekintenek, éljenek azok falun, vagy a nagyvárosban. A történelem kevéssé törődik a hétköznapi emberekkel. Nekik viszont ez a hivatásuk. Sokat tanultunk a szocializmus alatt olyasmiket, amit máshol nem lett volna alkalmunk megtanulni. Az abszurd, a groteszk elfogadása, a belőlük fakadó derű olyan tapasztalat, amit csak errefelé tanultak meg nemzedékek. Ők mindketten mesterei annak, hogy a méltóságot és a groteszket, a drámát és a melegséget biztos kézzel válasszák szét, hogy megláthassuk magunkat hétköznapjainkban is megünnepelve. A kiállítás a Cseh Centrum támogatásával, a Budapest Galéria és a Nessim Galéria közös szervezésében valósul meg.

A kelet-európai országok számára a szocializmus megtapasztalás egy olyan élmény volt, amit nehezen lehet átadni olyanoknak, akik ezt csak hallomásból ismerik. Az élet mindig és mindenhol élni akar, legyen az dzsungel, középkori hercegi udvar, vagy éppen a szocializmus. Megtanuljuk a személyes túlélés módjait, kikristályosodnak az optimális életstratégiák a boldoguláshoz és magunk integritásának a megóvásához is.

A szocializmus alatt az errefelé élők sokat tanultak, bár nem mindig szívesen. Amit tanulni érdemes volt, ami az élethez szükséges mosolyt mégis ránk varázsolta, azt olyan művészek teremtették, mint Hrabal, Örkény, Mrožek és társaik. Szeretetreméltó? Tanuljuk meg szeretni! Groteszk? Lássuk meg a világban! Elbukik? Emeljük fel magunkban!

Jindřich Štreit és Benkő Imre képei hasonló helyzetekre reagálnak. Mindketten ott látnak a legélesebben, ahol otthon vannak. Streit a saját falujában, Benkő pedig a magasbatörő házak között. Az ő objektívjeik előtt hétköznapi emberek vannak, hétköznapi harcokkal. Szeretettel, munkával, halállal, fenséggel, megcsalatással. Sem Streit, sem Benkő nem akar többet, mint megmutatni. Ilyenek vagyunk. Ecce homo.

Ahogy Hrabal hőse, Hanta titkokat rejt a papírbálák mélyére, úgy rejtik el ők is titkaikat az ezüstsók molekulái közé. Azt, amit megtanulni kellett, amit továbbadniuk belső parancs, a tényleg lényegest a változó díszlet elől. Belső tartást derűvel.

Surányi MIhály, kurátor