Osztapenko maradhat?

Köztéri politikai szoboráthelyezések Budapesten 1990-1993

BTM – Vármúzeum, Barokk Csarnok

1014 Budapest, Szent György tér 2. (Budavári Palota “E” épület)

2021. október 16. – november 21.

A kiállításon látható képeket válogatta:

CSsiffáry Gabriella és Szöllőssy Ágnes

Fényképeket készítette:

Király Ilona és Anheuer Tamás, Budapest Főváros Levéltára

Grafika:

Majer György Zoltán

Az Osztapenko maradhat? – Köztéri politikai szoboráthelyezések Budapesten 1990-1993 című kiállítás korabeli fotódokumentáció segítségével a Fővárosi Önkormányzat által elrendelt, és a Budapest Galéria által szervezett szoboráthelyezésekről ad vázlatos áttekintést.
A képanyag a Fővárosi Levéltárból származik, amely az akkoriban zajló eseményeket kezdeményező módon, saját fotósaival dokumentálta, s így jelentős tényanyagot rögzített képeken is. A képválogatás Csiffáry Gabriella történész-levéltáros (BFL) és Szöllőssy Ágnes művészettörténész (Budapest Galéria) munkája.
A kommunista korszak köztéri politikai emlékműveinek sorsa érthető módon a rendszerváltás éveinek egyik közérdeklődésre számot tartó témája volt. A szovjet uralmat és annak magyarországi mitológiáját megjelenítő, szovjet mintára – és utasításra – kezelt hatalmi reprezentáció fontos eszköze volt a települések köztereit uraló politikai emlékmű a szovjet érdekszféra minden országában. Amikor az 1980-as évek vége felé, a puhuló diktatúrában már nyíltan is meg lehetett
kérdőjelezni a Kádár-rendszer korábban tabu témáit, mint a szovjet megszállás, az 1956-os forradalom, az MSZMP vezető szerepe, akkor a köztéri politikai emlékművek eltávolítása is elérhető közelségbe került. Az 1980-as évek végén már spontán és szervezett szoborbontások egyaránt előfordultak, az első szabad országgyűlési és önkormányzati választások után pedig a sokasodó bontási és áthelyezési igények nyomán az önkormányzatoknak reagálniuk kellett. A Fővárosi Közgyűlés 1991. december 5-én arra a korábban példátlan megoldásra jutott, hogy a lebontandó művek elhelyezésére szoborparkot létesít. Erre a célra a XXII. kerületi önkormányzat a Tétényi fennsíkon, a 7-es főút mentén (Balatoni út-Szabadkai u.) ajánlott fel területet. Az építészeti tervpályázat eredményeként, Eleőd Ákos építész tervei szerint felépített szoborpark 1993. június 27-én nyílt meg, a Memento Park néven ma is látogatható muzeális emlékhelyen. Ma, harminc év távlatából elmondhatjuk, hogy a budapesti megoldás nemzetközi téren is példa értékűen kulturált, toleráns és higgadt volt, amikor az emlékezés bátorságát választotta az indulat sugallta szobordöntés helyett.

Kísérőprogramok a kiállításhoz

Budapesti Történeti Múzeum-Vármúzeum, Barokk Csarnok

november 3., 17:00

Szöllőssy Ágnes művészettörténész, a kiállítás kurátorának tárlatvezetése

november 5., 17:00

Emlékezés és emlékeztetés helyei
Kerekasztal beszélgetés a budapesti politikai köztéri szobrok állításáról és áthelyezésről
Résztvevők: Boros Géza művészettörténész, Pótó János történész, Zsigmond Attila, a Budapest Galéria korábbi főigazgatója. Moderátor Sulyok Miklós művészettörténész.

november 10., 17:00

Hermann Veronika tárlatvezetése

november 12., 16:00

Eladni az eladhatatlant, avagy betekintés a kommunista propagandaszobrok utóéletébe
Réthly Ákos, a Memento Park – Szoborpark ügyvezetőjének előadása

november 16., 18:00

Emlékművek a Black Lives Matter előtt és után
Mélyi József művészettörténész, kurátor előadása

november 19.

Finissage

16:00

Politikai szoboreltávolítások a rendszerváltás éveiben
Szöllőssy Ágnes, a kiállítás kurátora tárlatvezetése

17:00-19:00

Emlékművek és kortárs reflexiók
17:00 – Phil Collins: Ceremony (2018) című filmjének vetítése (67 perc, angol nyelven)
18:15 – Beszélgetés Bódi Lóránt társadalomkutatóval és Kránicz Bence filmes újságíróval, egyetemi oktatóval. Moderál: Gadó Flóra, kurátor, a Budapest Galéria munkatársa.

Múzeumpedagógiai programok

A kiállításhoz múzeumpedagógiai programot is hirdetünk, amelyre általános- és középiskolai osztályok jelentkezését várjuk.
A foglalkozásokon elképzeljük, mi lett volna a lebontásra szánt szobrok sorsa, ha nem készül el a Szoborpark Múzeum (jelenleg Mementó Park), hogyan alakítottuk volna át őket, ha nem lehetett volna megmozdítani egyiket sem. Megbeszéljük miként változott meg az utcakép a szobrok lebontása után, melyik lehetett a legnagyobb emlékmű, illetve mi került a szobrok helyére évekkel később. Elgondolkozunk azon, hogy milyen tájékoztató plakátok készülhettek volna a szoborbontásokról 1989 és 1993 között. Továbbá szó esik arról, hogyan befolyásolja a politikai tartalom egy műalkotás értékét, mi a különbség a szobordöntés és a szoborbontás között, illetve hogy melyik szobrot hagytuk volna a helyén, hogy folyamatosan emlékeztessen minket egy történelmi korszakra. A programra érkező diákok kitalálhatják, hogy milyen témában írnának ki köztéri szoborpályázatot 2021-ben, illetve hogy milyen köztéri alkotást készítenének most, amelyiket biztosan nem bontanának le 50 év múlva sem.

Ajánlott korosztály: 12-18 évesek

A program ingyenes.

Helyszín: BTM Vármúzeum, 1014 Budapest, Szent György tér 2. Budavári Palota E épület

Jelentkezés és további információ:
Szabics Ágnes, +36 20 9899 360, szabics.agnes@budapestgaleria.hu

budapest_fovaros_leveltara_logo
Bp-emblema_f-f másolata
02_BTM_webre
X