Az óceán falai

A 21. századi urbánus élettér egymástól szociális, gazdasági, vagy politikai okból elkülönült „sejtek” illúzióját kelti, amelyeket digitálisan is elérhető szolgáltatások és infrastruktúrák egyre sűrűsödő hálózata fed le. Bár a bevándorlás és a városi életet befolyásoló kulturális hatások sokfélesége nélkül ma már elképzelhetetlen a nagyvárosok fejlődése, a szegregáció és az elidegenedés különböző társadalmi csoportokat érintő, hétköznapi tapasztalat. A kiállításon bemutatott művek a városi együttélés kortárs lélektanát vizsgálják elképzelt, személyesen megélt vagy több éves kutatás során megfigyelt történetek alapján.

A “város létrehozásával az ember újraalkotta saját magát”, állapította meg Robert Park városszociológus 1967-ben. A társadalom szétválása – gazdasági, etnikai vagy egyéb törésvonalak mentén – kitörölhetetlenül bevésődik városaink tereibe, melyek egyre nagyobb arányban állnak erődítményre emlékeztető elemekből, körbekerített lakóparkokból és privatizált közterekből. Az óceán falai tárlat művészei poétikus, valamint kollektív aktivizmusra törekvő eszközökkel mutatnak rá e jelenség aspektusaira. A kirekesztés és az elkülönülés egyszerre lesz a hatalom által előidézett folyamat eredménye és egyéni motiváción alapuló törekvés. A címben szimbolikusan megidézett falak már rég nem a város külső védelmét szolgálják, hanem a városhoz való jog komplex hierarchiáját idézik fel. Kik férhetnek hozzá a különböző terekhez és szolgáltatásokhoz? Milyen eszközök és folyamatok ösztönzik egy buborékszérű környezet kialakítását? Sőt, elengedhetetlen-e az elidegenedés a békés együttélés fenntartása érdekében?