A kiállítás a Múzeumok Éjszakája Óbudán része (2012 június 16 17-23 óráig). Ebben az időben a művész „vezet.”

A Lajos utcai Kiállítóház középkori alapokkal rendelkező épületének két emelete tízegynéhány kisebb, cellaszerű teremre van felosztva. Történetiséget sugárzó aurája megköveteli a kiállítótól, hogy tisztázza, milyen viszonyban áll vele. Számomra fontos kiindulópont, hogy ez a tér felidézi a firenzei San Marco kolostor padlásterében elhelyezett világos, nyugodt elmélkedő-cellákat, amelyekben Fra Angelico egy-egy szemlélődésre szánt freskójával találkozhatunk.

Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a San Marco tere évszázadok óta változatlan formában – egy univerzálisan elgondolt hitrendszerbe illeszkedve szolgálja az elmélyülést. A Kiállítóház terét viszont kiállításról-kiállításra átértelmezi a művészek szubjektív narratívája. Az egyetemes és a személyes alkotói elbeszélés közötti hullámtér inspráló lehetőségekkel biztat.
Fra Angelico elmélkedő-képei szorosan kapcsolódnak a kállítás címe által megidézett Ars Memoriae tradíciójához, amelyről Frances Yates kimutatta, hogy az ókortól a modernitásig áthatotta a nyugati kultúrát. Az emlékezés művészetének gyakorlásához mentálisan felépített és a tárgyi világban kőből és téglából készült épületek egyazon arányrendszert testesítettek meg, így egy jól felépített “belső palota” útjait bejárva bármi könnyedén felidézhető volt. A tudás belsővé tételének ez a módja a jelen számára is elgondolkodtató kell, hogy legyen: képzeljük el, hogy magunk mögött kell hagynunk minden tárgyat, ami segíti emlékezetünket. Nincs sem notebook, sem könyv, sem füzet – csak a puszta emlékezetünk!

Mit kezdenénk egy ilyen helyzetben? A felvetés félelmetes, hiszen hozzászoktunk, hogy számtalan tárgy segít emlékeznünk.

Munkámat azonban egy ennél mélyebb jelentésréteg inspirálta. 2007-ben és 2008-ban a Római-ösztöndíj hónapjai alatt az antik térszemlélet kortárs művészetben alkalmazható tanulságait kutattam. Az építés és az emlékezés művészete egyaránt a figyelem útjainak a kiművelésén alapszik. Az emlékezés művészete ezáltal a platóni anamnézishez vezet. A lét teljesség feledésének homályát a figyelem oszlatja szét. Festményeim ezért nem érintik a vallásos vagy a társadalmi mítoszokat, hanem a képzőművészet számos lehetősége közül egyfajta gyakorlati elmélyülést kívánnak megvalósítani. Ez párhuzamba hozható a filozófiának azzal a vonulatával, amely a gondolkodást szellemi-lelki gyakorlatként műveli.

Kondor Attila: Az emlékezés művészete

A kiállítás a Pepper Art Projects-szel együttműködésben jött létre.