Budapest Galéria
1036 Budapest, Lajos utca 158.
2013. június 27 – július 28.
Megnyitó:
2013. június 27., 17:00
Megnyitotta:
VÁRI ATTILA, író
Ambrus Imre írja: 1936. július 6-án születtem Gyergyóalfaluban, Ambrus Lajos és Györffy Erzsébet vendégfogadó tulajdonosok második fiaként. Művészi tehetségemet 1949-ben fedezték fel, amikor a marosvásárhelyi Zene és Képzőművészeti Líceum egész Erdélyre kiterjedő tehetségkutatást szervezett. Sikeres felvételi vizsga után így lettem az akkor induló iskola növendéke Barabás István festő, és Izsák Márton szobrászművész, az iskola igazgatója tanítványaként. 1953-ban felvételiztem a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kádár Tibor, majd Miklóssy Gábor festőművészek lettek a tanáraim. 1959-ben diplomáztam festészeti szakon és megszereztem a rajztanári képesítést is. 1954-ben a főiskola igazgatója továbbtanulásomat a moszkvai főiskolán javasolta, de az akkori követelmény szerinti hatósági vizsgálat a „kizsákmányoló kulák szülők” miatt kiutazásomat nem támogatta. 1959 őszétől a gyergyószentmiklósi gimnázium rajztanára lettem; tanári pályám mindössze egy tanévig tartott. 1960-ban állás nélkül szüleim alfalvi házában laktam, festettem és rajzoltam. Ebben az évben volt első egyéni kiállításom Gyergyószentmiklóson. 1961 őszén a marosvásárhelyi Bábszínház alkalmazott, amelynek 1975-ig tervezője maradtam. 1970-ben a romániai Képzőművészek Országos Szövetsége párizsi UNESCO ösztöndíjra javasolt, de belügyi döntés miatt ismét nem kaptam útlevelet, egy bukaresti kolléga utazott helyettem. 1962-1977-ig rendszeres szereplője voltam az évente megrendezett Maros megyei kiállításoknak, és tagja lettem a romániai Képzőművészek Országos Szövetségének is. 1963-ban a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyílt önálló kiállításom, 1964-1974 között a bukaresti országos kiállításokon is szerepeltem. 1968 és 1970 között meghívott vendégként több darabot terveztem a budapesti Állami Bábszínháznak. 1977-ben Budapestre költöztem a családomhoz, és a budapesti bábszínháznak voltam a tervezője 2006-ig. 1978-tól rendszeresen szerepelek országos csoportos kiállításokon, emellett 25 egyéni kiállításom volt különböző helyszíneken itthon és külföldön is. 1961 és 2009 között több mint hatvan színházi darabot és televíziós filmet tervezetem, és több mint hatvan kiállításon szerepeltem.
AMBRUS IMRE | EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
1960 Gyergyószentmiklós
1961, 1962 Marosvásárhely
1978 Vác, Művelődési Ház
1979 Budapest, Csók Galéria
1981 Nyíregyháza, Benczúr Terem
1983 Győr, Bemutató Terem
1985 Debrecen, Medgyessy Terem
1985 Nádudvar, Művelődési Ház
1986 Békéscsaba, Munkácsy Terem
1987 Szeged, Gulácsy Terem
1988 Nyíregyháza, Benczúr Terem
1990 Szekszárd, Szinyei Terem
1990 Budapest, Derkovics Terem
1991 Székesfehérvár, Mészöly Terem
1992 Sopron, Bemutató Terem
1993 Győr, Bemutató Terem
1993 Budapest, Hades Klub
1993 Budapest, Blattner Galéria
1995 Szolnok, Aba-Novák Terem
1995 Nyíregyháza, Benczúr Terem
1996 Budakeszi, Művelődési Ház
2002 Eger, Művészetek Háza
2004 Budapest, Koós Galéria
2005 Dunaújváros, Művészetek Háza
2006 Debrecen, Kortárs Galéria
2007 Nádudvar, Művelődési Ház
2009 Budapest, Budapest Galéria Kiállítóháza
2011 Dunaújváros, Művészetek Háza
CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK
1959, 1960 Kolozsvár
1961-1976-ig Marosvásárhely
1968 Bukarest, Nemzeti Múzeum
1969 Bukarest, Műcsarnok
1977 Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum
1979 Gyergyószentmiklós, Múzeum
1980 Budapest, Műcsarnok
1983 Budapest, Vigadó Galéria
1983, 1988 Budapest, Műcsarnok
1991 Moszkva
1993 Vigadó Galéria
1993 Ausztria
1994 Japán
1995 Németország
1996 Debrecen, Kortárs Galéria
1997 Japán
1997 Szeged, Múzeum
1997 Tata, Múzeum
1998 Stockholm
1999 Hatvan
1999 Stockholm, Magyar Ház
1999 Párizs, Magyar Intézet
2000 Budapest, Vigadó Galéria
2000 Stockholm, Magyar Ház
2000 Szeged, Múzeum
2002 Stockholm, Magyar Ház
2002 Budapest, Ernst Múzeum
2002 Madrid
2003 Szeged, Múzeum
2004 Stockholm, Magyar Ház
2005 Stockholm, Magyar Ház
2008 OTP Székház, Budapest
2011 Budapest, Budapest Galéria Kiállítóháza
Péterfy László mesterei: Kádár Tibor, Miklóssy Gábor – 1954-59: kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola, festő szak, mesterei: Kádár Tibor, Miklóssy Gábor. 1999: Magyar Művészetért Díj; Kodály Zoltán-díj; 2000: a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztje. A Siklósi Kőfaragó Tábor tagja, 1991-ben a Toyamai Nemzetközi Szobrásztábor résztvevője, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Péterfy festőnek indult, 1959-66 között Maros megyei, romániai tárlatokon festményeivel szerepel. 1966 óta él Magyarországon, a csak tiszta forrásból merítő népi mesterségeket támogató, szervező mozgalom egyik vezetője. Szobrászata figurális és hagyományőrző. Makovecz Imre több épületéhez készít szobrot, elsőként a sárospataki Művelődési Ház két mészkő oszlopszobrát: az egyik utalás a nagyszentmiklósi aranykincs mitikus „égberagadás” jelenetére, a másik a csodaszarvas-legendára. Péterfy munkái emlékező és emlékeztető szobrok, az emberi kultúra folyamatosságáról, különböző kultúrák, mítoszok szerves egymásra épüléséről, folytathatóságáról is szólnak, továbbviszik az erdélyi középkori és reneszánsz művészet, a népi kő- és fafaragás hagyományait, ötvözve Beck Ö. Fülöp, Medgyessy Ferenc erőteljes realizmusával.
PÉTERFY LÁSZLÓ | EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
1968 Eötvös Kollégium, Budapest; Móra Ferenc Múzeum, Szeged
1969 Csepel Galéria, Budapest
1970 Törökszentmiklós
1976 Szoborkert, Tata
1986, 1989 Népház, Tatabánya
1987 Művelődési Központ, Balassagyarmat
1988, 1992 Nagy Balogh Terem, Budapest
1993 Kemenesaljai Művelődési Központ, Celldömölk
1996 Művelődési Központ, Leányfalu
VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK
1960-1965 Marosvásárhelyi Megyei Tárlatok
1967-1993 Országos Kisplasztikai Biennálék, Pécs
1968-1970 Balatonboglári Kápolnatárlatok, Egyetemi Színpad, Budapest
1986 SZETA aukciós kiállítás.
MŰVEK KÖZGYŰJTEMÉNYEKBEN
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest – Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest – Köztéri művei – Nő virággal (mészkő, 1970-71, Siófok, Szívkórház) – Nő virággal (mészkő, 1970, Tatabánya, Öregek Otthona) – plasztika (andezit, 1980, Zalaegerszeg) – Kőemlék (trachit, 1982, Zalaegerszeg) – Égberagadás (mészkő, 1986, Sárospatak, Művelődési Ház) – Csodaszarvas (mészkő, 1986, Sárospatak, Művelődési Ház) – Illyés Gyula-kopjafa (fa, 1986, Dombóvár) – Kós Károly (bronz, 1987, Kispest, Wekerle-telep) – Magvető (bronz, 1988, Bábolna) – tizenhat királyszobor (fa, 1988, Székesfehérvár, Királypark) – dombormű (terrakotta, 1989, Pusztaszer, ravatalozó) – Harsányi Zsolt (bronz, 1989, Sárospatak, Kollégium) – Föltámadott Krisztus (fa, 1990, Siófok, evangélikus templom) – Krisztus és angyalok (tölgyfa, 1991-92, Paks, római katolikus templom) -1956-os emlékmű (kő, bronz, 1993, Kispest) – a II. világháború halottainak emlékére (1994, Kispest) – Szent Borbála (1994, Tatabánya) – Két angyal (vörösréz lemez, 1995, Győr, Bencés Gimnázium kápolnája) – Politikai áldozatok emlékműve (gránit, 1997, Tard) – Akiknek életét tönkretette a kommunizmus (1996, Budapest, Tabán [Makovecz Imrével]) – Memento: az 1945-56 között kivégzettek emlékműve (mészkő, 1997-98, Budapest) – II. világháborús emlékmű (márvány, 1999, Budapest-Kispest) – Életfa (krómacél, 2000, Tatabánya, Fő tér) – Szent István (kő, bronz, 2000, Tokaj)
Forrás: www.artportal.hu