A Budapest Galéria művészcsere programjáról

 

A Budapest Galéria által 1989 óta szervezett Művészcsere Program Budapest egyik legrégebbi és legismertebb rezidencia programja. A program célja, hogy a külföldi kapcsolatépítés és alkotás lehetőségét biztosítsa budapesti művészek számára és ezzel párhuzamosan a külföldi kortárs alkotókkal megismertesse a budapesti művészeti szcénát, valamint hogy ápolja és bővítse a Budapest Galéria nemzetközi intézményi kapcsolatait.

A Budapest Galéria tevékenységének fókuszában a hazai és külföldi kortárs művészek projektjeinek kurátori koncepciók mentén történő bemutatása áll, amelybe az ide érkező művészeket igényeiknek megfelelően be is vonja. Az ösztöndíjasoknak egy, illetve két hónapos itt-tartózkodásuk alatt lehetőségük van a műteremlakás mellett álló Massolit Books & Café terében kiállítást rendezni, open studio vagy artist talk keretén belül bemutatkozni.

A Művészcsere Program minden vendégművész számára egy, a Belváros szívében elhelyezkedő, teljesen felszerelt műteremlakást kínál, az itt-tartózkodás idejére anyagi támogatással. Az egyenként kb. 60 nm-es lakásokban a művészek igényeiknek megfelelően zavartalanul alkothatnak, az utcára kilépve pedig számos kulturális lehetőség várja őket a hetedik kerület sűrűjében. A helyi művészeti életbe való beilleszkedésüket a Művészcsere Programért felelős koordinátor, valamint Budapest Galéria stábja segíti.

Az évek során a Budapest Galéria hosszútávú kapcsolatot alakított ki több, mint 10 partnervárossal Európa-szerte. Az általa felállított, öt tagú, évente változó összetételű zsűri azoknak a magyar művészeknek és kurátoroknak a pályázatait bírálja el, akik a külföldön meghirdetett helyek valamelyikére kívánják beadni ösztöndíj-kérelmüket. A Budapest Galéria egy, illetve két hónapos rezidenciáját a partner intézményeken keresztül pályázhatják meg a jelentkezők.

X