A kiállítás a művésznő második önálló kiállítása a Budapest Galériában, az első 1984–ben volt és az eltelt 23 év alatt nemzetközileg elismert művésszé vált. Drozdik jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára. Idejét, és alkotói munkáját Budapest és New York között osztja meg.

„Drozdik Orsolya a kortárs magyar és egyetemes művészet kiemelkedő személyisége, […] a magyar konceptuális művészet korai képviselője, […] a nőiség, a női nem lényegi kérdésével foglalkozó művészek közül a világon élő legkiválóbbak egyike. Munkásságát szigorú következetesség, a nőművész lehetséges szerepmintáinak teljességre törekvő kutatása, az önazonosság mibenlétének sokoldalú elemzése és feltárása, a női nem társadalmi szerepének kritikus szemlélete és szisztematikus vizsgálata jellemzi.”

(N Mészáros Júlia: Múzeumi Hírlevél, 2004 február)

Megalkuvások nélkül szembenéz a legnehezebben megfogalmazható művészeti problémákkal. Művészete és személyes életének tapasztalatai egymástól elválaszthatatlanok, élete és művészete szoros szimbiózisában hozta létre művészetének azt az intenzitását, amely korai performanszaiban, és későbbi installációiban, fotóiban, rajzaiban, festményeiben, írásaiban mindvégig jelen van.

VÉNUSZOK Drapériák, Testhajlatok című kiállítása, a művésznő újabb munkáinak csak egy szegmensét mutatja be. Ezek a munkák szorosan összefüggenek azzal a sorozattal, amelynek egy részletét a közönség 2006. decemberében és 2007. januárjában láthatott Budapesten az APA kiállítótermeiben, Rúzsfestmények Ala Fontana címmel.

Orshi Drozdik Orsolya ezen kiállításának témája maga az érzékiség. A kiállításon szereplő munkákban, a szem, a látás érzékszerve tapintja le a világ felszínét. Az érzékiség, a különböző érzékszerveken keresztüli tapasztalat, a tudatos tapasztalatnak csaknem az ellentéte, mégis itt, az érzékiség bemutatása a tudatosra támaszkodik. Drozdik tudatosan vezeti be a nézőt, a tudattalannak felfogott érzékiség világába.

A kiállítás tárgya, a Vénuszok címmel is utal, a meztelen női testekre, a múzeumok falain, valamint a művészettörténeti könyvekben, és arra a patriarchális művészettörténeti diszkurzusra, amelyben az érzékiség erotikus tárgya a női test és a drapéria, amely körül lengi, betakarja, elfedi vagy felfedi azt.

„Velázquez, Veronese, Lotto, Goya, Tiziano, Rubens – a végtelenségig sorolhatnánk – képei előtt állva, arcokat, kezeket, test darabokat, vagy egész testfelületnyi bőrt látunk, drapériák halmaza között. Míg a testrészek feszesen festettek, addig a drapéria száll, hullámzik, mozog. Gesztusok, mozdulatok az ecsettel és a festővásznon ábrázolt drapéria fodraiban máris vibrál az érzékiség. A drapérián a cikázó ecset nyoma és a festék színe érzéki, míg a nő testének feszesebb festésmódja, színe, a korszakonként változó ideális női testeket, a Vénuszokat ábrázolja. A férfi ábrázoló ecsetének érintése a festővásznon, a vágyott, fénylő női testeket, a drapériák között, az érzékiségben megfürdetve ábrázolja.” (írja Drozdik)

Orshi Drozdik Orsolya Vénuszok: Drapériák és Testhajlatok című kiállítása a női test töredékeivel és az azokat övező drapériák fragmentumaival foglalkozik. Kiemel, sokszoroz, játszik azzal, amit talált, vagy amire utal. Amit a festészettörténetében felfedezett felhasználja, de függetlenedik is tőlük. Utalva rájuk, a képzőművészet patriarchális diszkurzusát újra gondolja, újból és újból átdolgozza. Saját érzékiségének és tudatos gondolkodásának a részeként használja, egyben kritikusan utal arra az örökségre, amelyben az erotikust a férfi tekintetében rejlő vágy határozta meg.

Az erotikus, az érzéki drapéria, a nőábrázolás része a művészettörténetnek. A patriarchális művészet történetében a drapéria és a test, ami a drapériából kilátszik, utal arra, ami kimaradt, amelyet az a nézőben kelt/keltett, a vágyra. A drapéria ábrázolása fokozza és kifejti az erotikust, amelynek tárgya maga a női test. Drozdik Orsolya végigsimogatja tekintetével, és fényképezőgépe lencséjével azokat, töredékessé teszi, vagy egymás mellé utalja, vagy kaleidoszkópszerűen egymásmellé szerkeszti a darabokat, hogy saját érzéki élményeit, és kritikai nézőpontját feltárja.

Hogyan kapcsolhatók ezek a részben művészettörténeti referenciák a kortárs gondolkodáshoz? A kortárs nőművészet szándékához? A nőnézőpont kortárs kritikai magatartásához, a huszonegyedik századhoz, amikor az érzékit, – a népszerű popzene videóban, kozmetikumok, alsóneműk hirdetéseiben stb. – a nyíltan pornografikus képzelet váltotta fel?

Drozdik válasza: „Az ábrázolás története és a jelene szorosan kapcsolódik egymáshoz. A különbség nem a lényegében, hanem a korszellem stiláris változásában van. Az alsóneműk eladási koreográfiája is a férfitekintetben rejlő vágyra hivatkozik, esetleg mellékesen utal a nőére is.”