DÉRY KONSTANTIN kiállítása

Budapest Galéria

1036 Budapest, Lajos utca 158.

2006. július 27 – szeptember 3.

Megnyitó:

2006. július 27. (csütörtök), 17:00

Megnyitotta:

BARTÁK CSABA, festőművész

A festőművész első kiállítása Magyarországon, Budapesten

„A kiállított képek tájak, illetve belső terek, melyekben néhány esetben az emberi alak is megjelenik. A tájképeken általában nem található meg semmilyen a kép centrumát alkotó, különleges hangsúllyal megjelölt motívum, szinte valamennyin egyszerű, első pillantásra teljesen homogénnak tűnő sík mező vagy fák közötti tisztás egy részlete, esetleg enyhén dombos táj jelenik meg. Az egyszerű látvány intenzitásának fokozása a belső struktúra gazdagítása, az elemek sokszori ismétlése és az ismétlődő elemek apró különbségeinek, körvonalainak variálása azok a fontosabb eszközök, melyek segítségével ezek a tájak megvalósulnak. Nem annyira a gyors pillantás által megragadott, mint inkább hosszan szemlélt vagy talán méginkább gondolatban hosszan magammal hordozott, viszonylag hosszú idő alatt megvalósított képek ezek, melyek nem köthetők minden szempontból a látottakhoz, csupán annak elemeiből épülnek fel.

Amíg a nagyobb tájak önálló egységek, az egészen kis formátumú, kevésbé homogén, nagyobb kompozíciós egységekből építkező tájképeknek gyakorta megvan az ugyanazon vagy nagyon hasonló témát kisebb-nagyobb változtatásokkal megjelenítő párjuk, melyekkel együtt alkotnak egységet, hol megerősítve, hol ellenpontozva egymást. A visszavett halvány színek és a különös, talán helyenként irreálisnak tűnő fényviszonyok mindegyik tájképnek fontos jellemzői. Az emberi alakot is magukban foglaló belső tereket ábrázoló képeken, melyek nem a tájaktól elválasztva, hanem azok sorát időnként megszakítva jelennek meg a kiállításon, a teret felépítő kevés geometrikus elem feldarabolja a képfelületet. Az előtérben élesen megjelenő, gyakran tárgyként alig definiálható képi elemek, illetve a fiktív belsőtér “elszerkesztettsége” az emberi alakot megközelíthetetlenné, elszigetelté teszi. Az alakok legtöbbször különös, görnyedt pózba merevedve vagy éppen mereven kiegyenesedve, ikonszerűvé válva ülnek a térben. A négy fal által határolt kocka nem csak mint a bennünket a külső környezettől védelmező, hanem problémáinkat önmagunkra visszavetítő, azokkal bennünket összezáró kamraként jelenik meg ezeken a festményeken, melyek sem nem hagyományos értelemben vett portrék, de nem is csupán interieur-ök, melyekben a figura csak egy a sok képi elem között.”

Déry Konstantin

X