KÖVES ÉVA | Berlin-Budapest-Moszkva

Budapest Galéria

1036 Budapest, Lajos utca 158.

2007. május 10 – június 24.

Megnyitó:

2007. május 10. (csütörtök), 17:00

Megnyitotta:

GÁCS ANNA, irodalomkritikus

Részletek Köves Éva kiállításra megjelenő könyvéből:

„…Köves Éva tematikus festő. Képeinek nemcsak címe, tárgya, jelentése, de
története is van. Mai kifejezéssel élve: narratívája. Valami történik – vagy helyesebben – inkább történt azon a kompozíción, amely éppen szemünk elé tárul…”

„Hol is vagyunk? Az élmények születési helyét, a kompozíciók fogantatását tekintve: Moszkvában vagy Berlinben. Ezek a most bemutatott új képek „színhelyei.” De valójában lehetnének ezek más városok is, olyanok, amelyek korábban voltak Köves Éva képein jelen: Velence, Párizs, Róma , Budapest, – végső soron mindegy, hogy pontosan melyik. Mert az élmény alapvetően közös mindenütt: a város élménye, s a városba még adott esetben a kopasz fák, az elhagyott parkok látványa is belefér…”

„A legfrissebb művek- amelyek a két város-sorozatot követik, a korábbi alkotásoktól meglehetősen eltérnek. Már tematikájukban is, hiszen portrék, nagyméretű, realisztikusnak is nevezhető alkotások, amelyeknek modelljei felismerhetők, arcvonásaik legtöbb esetben ellenőrizhetők, sőt néha szinte fényképszerűek. Arckifejezése várakozó, távolba-néző, mint aki azon töpreng: és akkor hogyan is tovább? Erre, egyelőre, még senki sem tudja a feleletet. Csak azt tudjuk, hogy Köves Éva művészete az eltelt két évtized fényében most személyesebb, ember közelibb lett. Még akkoris, ha a kirakaton keresztül, a kirakatüveg mögé rejtőzve, tekint kifelé, és figyeli az eseményeket. Azt, ami az utcán történik, s azt is, ami bent, a galériában, vagy magukban a nézőkben, akik most az ő új képeivel találkoznak.”

Passuth Krisztina, művészettörténész

X