Varga Imre a szocializmus korszakának egyik legtöbbet foglalkoztatott hivatalos művésze volt Magyarországon, több tucatnyi köztéri politikai emlékmű, történelmi személyiségek és ismert művészek portréi, valamint zsánerszobrok szobrásza.
A Képzőművészeti Főiskolát 1950-56 között végezte el, mestere Mikus Sándor és Pátzay Pál voltak. Az ötvenes évek végén induló művész a Varga Imre Gyűjtemény megnyitásának idejére (1983) már jelentős életművel rendelkezett, és a modern magyar szobrászat fontos személyiségévé emelkedett.
Stílusát dekoratív modern és posztmodern stílusként határozhatjuk meg. Jellemzői az ironikus szemlélet, a klasszikus monumentalista köztéri szobrászat eszköztárának újraértelmezése. Alakjai a korábbi politikai emlékmű szobrászat figuráinak merev pózából kimozdulva gyakran hétköznapi testtartásban jelennek meg. A szobrok főalakját legtöbbször díszlet elemek, berendezési tárgyak közé helyezi, mintegy színpadra állítja. Varga a szobrászat számos műfajában alkotott, a köztéritől a kisplasztikáig és az éremművészetig, de életművének gerincét a köztéri politikai és dekoratív kompozíciók alkotják.
A rendszerváltás előtt Varga Imre a pártvezetés és kultúrpolitika kiemelt művészeként számos nagy köztéri szobrászati megbízáshoz jutott. 1980 és 1990 között országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront alelnöke, a Fészek Művészklub elnöke. Ezek a tények magyarázzák, miért nyílhatott 1983-ban önálló bemutató helye még életében. A művész a rendszerváltás után megérte, hogy alkotásainak egy részét, melyek politikai megrendelések voltak, eltávolították a közterekről. Ezekben az években jobbára külföldi, nyugat-európai helyszíneken kapott megbízásokat, majd az ezredfordulót követően újra Magyarországon is. Utolsó köztéri szobrait 2014-ben állították fel (91 éves korában), közel hét évtizedes szobrászi pályájának záróakkordjaként.