Kemény György Stúdió 1958–68 plakátjának átirata

STÚDIÓ ’58–89

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója retrospektív kiállítása

Budapest Galéria

1036 Budapest, Lajos utca 158.

2016. október 19 – 2017. január 8.

Kurátor:

ZOMBORI MÓNIKA

művészettörténész

Megnyitó: 2016. október 18., (kedd) 18:00

Köszöntőt mond:

Gadó Flóra

a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület alelnöke

Megnyitja:

Horányi Attila

művészettörténész

Az igencsak zavaros időkben, az ötvenes évek végén létrejött Fiatal Képzőművészek Stúdiója mozgalmas múltat tudhat maga mögött, kontinuitása páratlan a régióban. A hivatalos művészeti intézményrendszer részeként hol lazábban, hol szorosabban kellett igazodnia az aktuális művészetpolitikai-ideológiai elvárásokhoz. Ugyanakkor jellegéből adódóan – 35 év alatti művészeket tömörítő szervezetként – a tagság produkciójában időként megjelentek a friss szemléletű, a maguk idejében provokatívnak számító művek, törekvések is. Az évtizedek előrehaladtával és a központosító törekvések gyengülésével párhuzamosan történetében jól nyomon követhető egy fellazulási folyamat.

Zrínyifalvi Gábor

Color, 1980, olaj, vászon, 120 × 160 cm

A kiállítás retrospektív visszatekintésben azt vizsgálja, hogy mit jelentett a Stúdió egykor és mit jelent ma? Mit lehet kezdeni több évtizedes távlatból a sok esetben erősen terhelt múlttal? Hogyan feszült egymásnak a kísérletező szellem a hatalomhoz való lojalitással? Mennyit ér ma az egykor központilag irányított művészeti közeg akkori produkciója? Hogyan lehetett az átpolitizált mindennapok mellett autonóm műveket létrehozni?

Šwierkiewicz Róbert

Két kápolna virág, 1972, linometszet, 100 × 70 cm

A kiállítás a Fiatal Képzőművészek Stúdiója megalapításától a rendszerváltásig tekinti át az egyesületi formában ma is létező intézmény múltját és egykori szerepét. A Kádár-korszak sajátos intézményének története archívumi anyagokon, kiállítás-dokumentációkon, kiadványokon, plakátokon és fotókon keresztül elevenedik meg. A kiállítást a reprezentatív helyszíneken megvalósult kollektív seregszemlék, illetve a hetvenes évek elejétől a Bajcsy-Zsilinszky úton nyílt, alig negyven négyzetméternyi Stúdió Galériában rendezett egyéni és kisebb csoportos tárlatok tagolják, ezek mentén mutatja be a megidézni kívánt harminc évet.

Farsang Sándor

A jövő háza, 1977, rézkarc, 35 × 45 cm

A kiállítás második fele az egykori tagok munkáit tartalmazó Stúdió Gyűjteményből mutat be speciális válogatást. Ebből a több mint 500 darabot számláló műtárgykollekcióból eddig nagyrészt „best of” jellegű válogatások valósultak meg, olyan művészek fiatalkori alkotásait felsorakoztatva, akik ma a legismertebb, beérkezett mesterek sorába tartoznak. Szakítva ezzel a hagyománnyal, ezen az intézménytörténeti kiállításon a tematikus blokkokba rendezett válogatás inkább elfeledett, ismeretlenül csengő nevekre és szokatlan, atipikus művekre fókuszálva vet egy friss pillantást az elfekvőben lévő – de jobb sorsra érdemes – anyagra.

Tamás Noémi

Zápor, 1975, olaj, vászon, 80 × 60 cm

A kiállítás nem jöhetett volna létre a Kállai Ernő művészettörténeti ösztöndíj által támogatott három éves kutatás és archiválási projekt nélkül.

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

nka_logo_125x84

Az esemény a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál program része.

Felhívás a kiállítás anyagának bővítésére innen elérhető:
https://budapestgaleria.hu/_/2016-kiallitasok/studio_felhivas/

Programok:

Finisszázs
2017. január 8., (vasárnap) 15:00

Plakáttörténeti tárlatséta Katona Anikóval
2016. december 10., (szombat) 15:00

Emlékgyűjtő délután
2016. december 7., (szerda) 14:00

Tárlatvezetés
2016. november 25., (péntek) 16:00

Beszélgetés a Stúdió alapításának körülményeiről
2016. november 8., (kedd) 16:30

Tárlatvezetés
2016. október 22., (szombat) 15:00

This content requires HTML5/CSS3, WebGL, or Adobe Flash Player Version 9 or higher.

This content requires HTML5/CSS3, WebGL, or Adobe Flash Player Version 9 or higher.

X