„Hogyan lehet nem szobrászi vagy nem szobrászinak tűnő kérdéseket szobrászattal megválaszolni? A rajzolónak könnyű a dolga, ha szöveget akar írni vagy kollázsolni a képébe, de a bronzzal dolgozó szobrászt igencsak próbára teszi a betűírás. Vagy ott van az árnyék – grafikus, festő, fotós vagy filmes vissza-visszatérő rögeszméje, de hogy akarja a szobrász súlyos anyagaival megfogni a legtünékenyebb matériát? Hogyan lehet formába önteni szóvirágos nyelvünket, nem inkább költők és írók dolga ez? Gáti Gábor nem riad vissza e lehetetlenségektől, sőt keresi azokat, képes akár egy találós kérdésből is plasztikát csinálni. Egy másik pillanatban, a legköltőibb tudomány, a geometria keríti bűvkörébe, s gyermeki szenvedéllyel veti bele magát a tetra-, okta- és ki tudja milyen éderek világába. Máskor öntőműhelyek és öntőmesterek türelmét próbára téve, parányi bogáncsok még parányibb tüskéiről készít direkt öntvényeket, vagy egy spárga-kompozíciót ment át nemes anyagba. Egyszóval Gáti Gábor igazi homo ludens, játékos ember. Bizonyára Schiller mondata irányítja öntudatlan is művészpályáját, mely szerint az ember valamennyi állapota közül épp a játék és csak a játék az, ami teljessé teszi őt.” – részlet a katalógus előszóból

Nagy T. Katalin: Árnyéklétünk árnyéka