JAKOBOVITS MIKLÓS festőművész kiállítása

Budapest Galéria

1036 Budapest, Lajos utca 158.

2007. március 1 – április 1.

Megnyitó:

2007. március 1. (csütörtök), 17:30

Megnyitotta:

CSAPODY MIKLÓS, irodalomtörténész

„Engem a képzőművészetben az emberiség lelki lenyomatai érdekelnek. Tárgyakban és emlékekben azok a jelzések, amelyek érzeteinken keresztül régi korok és emberek üzeneteit közvetítik felénk, a sors és az emberi melegség megbízható radiálását, az emberek közti viszony harmonikus és disszonáns voltát a színeken és formákon keresztül.

A titkokat keresem, melyek sejtelmes derengésükben sugároznak felénk, mintha varázslatos dimenzióból keresném a múltat, sejtelmes viszonylataival éppen úgy, mint a jelenkor frivol, banális jelképeit mai korunk bizarr emberi szimbólumait.

Ilyenformán képeim nem absztrakt munkák, sokkal inkább a metafizikához közelítenek, hisz az idők és terek távoli rétegeiből hámozom ki a titkos jeleket, a számomra megfelelő mondanivalót, akár egy médium, akinek régi korokból súgnak. Kerülöm a bombasztikus, egymást feszítő és provokáló jelképeket, inkább a tér, az idő megfoghatóságára, felszentelésére törekszem, melyben a legbanálisabb tárgyak is komolyságot és sorsszerű fontosságot kapnak.

Vágyam az, hogy az idő és a szín rétegein keresztül időtlenné tegyem a felületet, mely érezhetően sugározza a szín impulzusait, megszelídítve a sors öntörvényű agresszivitását is. Ez a bizarr vágy, mely mellőz minden felszínes hatást, az égő színeket, a festői effektusokat, mégis festői hiúsággal telített, hisz csendes sugárzásán keresztül mételyezni, nyomatékosan hatni akar.

Ilyenformán talán azt mondhatom, képeim nem agresszívan égnek és lobognak, hanem megbízhatóan izzanak.

Ez az izzás úgy érzem, korunkban, a lelkileg kiüresedett korban a humánum izzását is jelentheti, azt a nyugodt szigetet, amelyre háborgó korunkban kiábrándult lelkeinknek szüksége van.”

Jakobovits Miklós

X