Továbbbított üzenet | A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola 36 művésztanárának kiállítása mestereik és tanítványaik körében

Budapest Galéria

1036 Budapest, Lajos utca 158.

2010. december 9 – 2011. január 16.

A kiállítás kurátorai:

Bede Anna, Elek Anita

Megnyitó:

2010. december 9., (csütörtök), 17:00

Megnyitotta:

FEKETE GYÖRGY, belsőépítész, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola volt igazgatója

Közreműködtek:

DRESCH MIHÁLY, BEDE PÉTER

December 9-én, csütörtökön egy hosszú ideje érlelődő, formálódó kiállítás nyílik a Budapest Galéria Kiállítóházában.

A tárlat szereplői olyan művészek, akik a Török Pál utcai Iskolában jelenleg pedagógusként is működnek, az Ő műveikhez kapcsolódnak mestereik és tanítványaik alkotásai, a legkülönbözőbb képző- és iparművészeti műfajokat felsorakoztatva.

A kiállítás különlegessége abban van, hogy a pályájuk delelőjén járó alkotók munkái mellett különböző alkotások lesznek láthatók a korábbi generációk életművéből is, illetve azoktól a pályakezdő alkotóktól, akik révén betekintést nyerünk a XXI. század művészeti irányzataiba. A folyamatosságot a személyes és vállalt kötődések láncolata adja, s ilyen módon a kiállításon egy több évtizedet átfogó sajátos és érzékeny időutazás részesei lehetünk.

Mester és Tanítvány kapcsolata időtlen idők óta meghatározó jelentőségű. Ennek feltárása fontos kapocs az alkotóművészek egyéni karakterének, a különböző alkotói pályák fejlődésének és kiteljesedésének megértéséhez. A személyes hangvétel (mely a mester és a tanítvány kapcsolatát mindenkor kíséri) a külvilág számára is közelebb hozhatja az alkotásokat, az alkotókat, s a művek megszületésének hátterét. Bízunk abban, hogy a nagyközönség és a szakma egyaránt nagy érdeklődéssel tekint majd a kiállításra, hiszen a nem mindennapi tárlat olyan értékeket hordoz, mely rávilágít a művészet és a kultúra folytonosságára, továbbörökítő szépségére.

A manapság itt-ott eltűnőben lévő, törékeny emberi kapcsolatok (az egymásra figyelés, együtt gondolkodás, a tudás-átadás) féltett mezején mozog a Mester és a Tanítvány „nagy találkozása,” időtlen, örök kapcsolata. Kiállításunkkal szeretnénk jelezni azt, hogy mennyire fontos őrizni, óvni a kultúra még meglévő (vagy épp feltáratlan) kincseit, a múlt és a jelen szellemi értékeit.

X